Masszőr marketing

2020. márciusáig leginkább azoknak a masszőröknek segítettem vendégkört építeni-bővíteni-megtartani, akik mindent megtettek az álmukért, hogy főállású
masszőrvállalkozók legyenek. Tudásukat, elkötelezettségüket, anyagi javaikat saját masszőrvállalkozásuk létrehozásába fektették – zömmel dicséretes, szép eredménnyel.

Aztán jött a koronavírus, a járványhelyzet, a korlátozások és a különféle következmények – vele egy átfogóan új, kőkemény időszámítás.

Minden megváltozott.

  • Az addig stabil masszőrvállalkozások nagy része azon kapta magát, hogy az előtte csurig telt foglalási naptár egyre foghíjasabb, apad a bevétel, és bizonytalanná vált a holnap.
  • Masszőralkalmazotti státuszban dolgoztál? Elveszítetted a munkádat…?
  • A masszőrvállalkozóként törzsvendégeid 20-30%-a morzsolódott le?
    Ez nem a hibád – a járványhelyzet az oka.
  • A szakmai megmérettetés, a számtalan törvényi előírás mellett még az új, a járványügyi helyzetre szabott szigorú követelményeknek is eleget kellett és kell tennie a masszőröknek – és mindenki másnak.
  • Már nem elegendő, ha professzionális, jó masszőr vagy.

Elengedhetetlenül fontossá vált a szakmai tudás mellett a

  • tudatos vállalkozói hozzáállás,
  • marketing,
  • profi vállalkozásmenedzsment.

Talán soha nem volt ennyire fontos az önmenedzselés mint napjainkban, hiszen a legtöbb masszőrvállalkozásnak a COVID-19 következményei miatt szinte a legelejéről kellett kezdenie az üzlet felépítését.

Most is volt, van megoldás, de csak folyamatos, kőkemény, újratervezett marketingrendszerrel fogod a vendégeid visszaszerezni, megtartani, és új vendégekkel pótolni az elvesztett, korábbi törzsvendégeket.

Több mint

  • 20 éve vagyok masszőr – 10.000-nél több kezeléssel a hátam mögött.
  • 10 éve vagyok masszőr gyakorlati oktató – 1000-nél több tanítvánnyal.
  • 600 masszőrvállalkozót támogattam vállalkozásának sikeres felépítésében.

Most, ebben az ember- és masszőrpróbáló időszakban sem hagylak cserben!

Az általam összeállított ONLINE tréning, anyagok, dokumentumok folyamatosan frissülnek, bővülnek, hogy a vállalkozásod minél bevételteremtőbb, naprakészebb, stabilabb és kikezdhetetlenebb legyen.

Röviden, miről szól a Masszőr Marketing ONLINE tréning?

  • masszőr-vendégkör kiépítéséről, bővítéséről, visszaszerzéséről, megtartásáról,
  • áremelési lehetőségekről, bevételnövelési lehetőségeidről,
  • törzsvendégek számának növeléséről,
  • adózási, könyvelési, vállalkozási és más időszerű tudnivalóidról,
  • és a koronavírussal kapcsolatos speciális előírásokról.

Nélkülözhetetlen ismeretek és tudásanyag masszőröknek, egy tapasztalt masszőrtől!

Masszőr Marketing FB értékelések

Nézd meg miért ajánlják a korábbi résztvevők számodra is:

Ne add fel a sikerrel kapcsolatos álmaidat! Hidd el, tudatos vállalkozói magatartással, a megragadott lehetőségek kiaknázásával és kitartással a vállalkozásod ismét el fogja érni, sőt, meghaladja azt a szintet, melyből masszőrszakemberként, vállalkozóként és emberileg is profitálni fogsz!

Ne gondold, hogy valamit rosszul csinálsz! Nyugodj meg, a sikertelenség oka NEM A TE HIBÁD, csupán eddig senki nem tanította meg, hogyan alkalmazkodj villámgyorsan, hatékonyan az új körülményekhez.

Bármilyen hihetetlen, a citromból te is tudsz limonádét készíteni!
Képviseld hatékonyan, igazán hatékonyan önmagad!

A kérdés már nem az: miért kell ezzel PONT MOST foglalkoznom?

A kérdés az, ki tud a COVID-19 nyomása alatt talpon maradni, imádott masszőrhivatásának élni, lehetőségként tekinteni az újabb és újabb helyzetekre, és kamatoztatni ezt az új korszakot.

Sőt! A kérdés az, ki tud EBBEN a helyzetben elkezdeni egy masszőrvállalkozást, hiszen nagyon sokan veszítettétek el a munkát, akik addig masszőralkalmazottként dolgoztatok.

Alkalmazkodj, használd ki a felszabaduló időd – a körülmények tálcán kínálják a fejlődés lehetőségét!

Ehhez már ki sem kell mozdulnod – bármikor elindíthatod a videót!

Annyiszor és úgy vehetsz részt az online előadáson, ahogy számodra ideális!

 

Már időpontra, utazásra sincs szükséged a részvételhez! Bármikor csatlakozhatsz az online Masszőrmarketing és Vállalkozói Tréninghez!

Kinek való ez a tréning?

  • Annak, aki elveszítette a biztos állást masszőralkalmazottként, és a kényszervállalkozóvá válásra nem tragédiaként, hanem lehetőségként tekint. Tudom, nem könnyű, de hidd el, nagyon is reális az esélyed a sikerre!
    Számodra nem lesznek elpocsékolt évek és feleslegesen, eredmény nélkül elköltött reklámköltségek.
  • Annak,  aki masszőrvállalkozó, de eddig nem sikerült egyről a kettőre jutni, most pedig… Színüres a naptár, nem cseng a telefon.
    Itt az ideje tanulni, és egy eltökélt, fejlődőképes magatartással kitörni!
  • Annak, aki már felépítette a masszőrvállalkozását – de szeretné, hogy koronavírus ide vagy oda, de így maradjon, és ne torkolljon anyagi katasztrófába a helyzet. Még akkor se, ha kicsit megtorpanni látszik az üzletmenet.
  • Annak, aki a teljes újranyitásra készülve vállalkozásbővítésben gondolkodik, és azon, hogy tudná magát „klónozni” – azaz saját alkalmazottal elérni a passzív jövedelmet, és a cég menedzselésének szentelni a felszabaduló időt.

Jó lesz ez a tréning neked?

  • Igen, ha kezdőként minél gyorsabban szeretnéd visszakapni a masszőrszakma elsajátítására fordított befektetésed – alkalmazkodva az új korszakhoz.
  • Igen, ha alkalmazottként kirántották a lábad alól a biztos bért, és nem tudod máshogyan elképzelni a jövőd, mint hogy a vendég mellett állva, ülve, térdelve, guggolva – masszírozz.
  • Igen, ha fontos számodra, hogy minél több emberen tudj segíteni az általad ismert masszázstechnikákkal – főleg most, amikor még nagyobb szüksége van rád az embereknek!
  • Igen, ha képes vagy az általam biztosított eszközöket a tanultak szerint alkalmazni, és erre szánsz is időt! Nem lehet kifogás, hogy nincs időd.
  • Igen, akkor is, ha már vannak vendégeid, de nincs 5-6 hétre előre tele az előjegyzési naptárad.
  • Igen, ha fontos, hogy a régi vendégeidet stabilan meg tudd tartani, akár visszaszerezni, és újakat toborozni – annak dacára, hogy a COVID-19 még mindig nem adja be a kulcsot.

De nem neked való, ha:

  • úgy gondolod, hiába minden, ez a faramuci helyzet csak veszteséget termelhet,
  • tele van a zsebed, rengeteg időd van kivárni, amíg levonul ez a mizéria, és újra megtalálnak az emberek, és majd talán… valamikor… továbbajánlanak,
  • a segítségemmel nem mersz/tudsz/akarsz alkalmazkodni, mégpedig folyamatosan, kitartóan és gyorsan,
  • jó masszőr vagy, de a mellény nagyobb, mint a tudás, a tehetség,
  • legszívesebben zacskóval a fejeden járkálnál, és nem viselnéd el, ha a névjegyeden a fotód is szerepelne,
  • azt hiszed, a sült galamb kikerüli a koronavírust, berepül az ablakon, csak ki kell nyitnod hozzá, és elég, ha a „gazdagság” szót mantrázod,
  • úgy véled, Te már mindent tudsz, és senki nem tudja azt jobban csinálni nálad.
garanciajel

Semmit nem kockáztatsz!
Több száz tréningen résztvevő masszőr véleménye, hogy sokkal többet is fizettek volna. Ennyi kolléga nem tévedhet!

Ez az online oktatásom nem egy rakás elmélet! Csak azzal foglalkozunk, ami a mindennapokban számodra, a masszőr számára fontos lehet – különös tekintettel és kivétel nélkül odafigyelve a járványügyi helyzettel kapcsolatos dolgokra. Sőt, munkafüzet formájában postán elküldöm, így mindig lesz segítséged – bármikor fellapozhatod, magaddal viheted!
Meglátod, miután végig hallgatod a videókat, újra magabiztosabb leszel, könnyebben fogsz új vendégeket szerezni, régieket megtartani, akár emelhetsz az áraidon, új szolgáltatásokkal színesítheted a palettádat. Persze, csak akkor, ha meg is csinálod!

Mindezt azért tudom, mert már sok-sok hónap eltelt ebben az új helyzetben, és teszteltem: gyorsan és pontosan alkalmazva-alkalmazkodva most is működik!
Miért működik? Mert ez már egy új helyzetre adott innovatív, komplex rendszer, szakmaspecifikus tréning, ahol az adott szisztéma  egymásra épülő elemekből áll – könnyű elsajátítani. Ezekbe a módszerekbe nem kell sok pénzt fektetned, egyszerűen csak ki kell nyomtatnod a VIP résztvevők számára biztosított eszközöket és útmutatásaim szerint eljárni!

  • függetlenül a megváltozott körülményektől, a jövőben is meg fogsz élni a vállalkozásodból!
  • az anyagi stabilitáson túl kiegyensúlyozott, és bizakodó maradsz. Nem fogsz nap, mint nap azon görcsölni, mi lesz a következő héten, hónapban.
  • ha esetleg el is keseredett az élet, újra édesebbé fog válni: pozitívabb lesz az életszemléleted, a hozzáállásod, és ezt a változást megérzi a családod, vendégeid – másokra is jó hatással leszel.

Reménytelen eset vagy, és most még annyira sem hiszel magadban és az üzleti előmenetelben, mint a COVID-19 előtt?

Ó, dehogy vagy reménytelen! Megértem, ha ezt gondolod, de hidd el, van masszőrvállalkozó-élet a koronavírus alatt, és azon túl is! Reménytelen ember nincs, akkor sem, ha vesztesnek tűnik egy-egy szituáció!

Átsegítelek az első lépéseken – megtapasztalhatod hogy nem fáj, nem átverés, nem ördögtől való dolog a marketing – látni fogod a többiek sikerét, ettől a te önbizalmad is nőni fog.

Szeretnéd még egyszer átolvasni jelentkezés előtt az online előadásom programját?

Részletesen, pontról, pontra:

  • 1. Kezdésként postán elküldöm számodra a jegyzetet, majd online bármennyiszer végighallgathatod a videókat.
  • 2. Legfontosabb vállalkozási, aktuális adózási ismeretek. Sokan itt döbbennek rá egy sor lehetőségre, amiről eddig nem tudtak, és a könyvelőnek sem jutott eszébe, pedig teljesen legális, és főként a pálya kezdetén roppant költséghatékony.
  • 3. Pozicionálás – azaz hol, hogyan és kit kell masszíroznod? Ha most azt gondolod, ezt már tudod, bebizonyítom, hogy vannak egyéb lehetőségeid!
  • 4. Hogyan legyél a környezetedben A MASSZŐR, aki már azelőtt is SZAKEMBER leendő vendégei szemében, mielőtt személyesen megismerkednétek – azaz pozicionálás felsőfokon.
  • 5. Vendégszerző, vendégkör bővítő technikák vidéken, városban, fővárosban. Igen, ahol egyik működik, másutt nem biztos – azaz hogyan határozd meg a kommunikációs, működési stratégiáidat!
  • 6. Az elégedett vevő a legjobb reklám – főleg, ha kinyitja a száját és viszi a jó híred. Hogy irányítsad vendégeid száját? Akkor, amikor Te szeretnéd, akkor, amikor szükséged van rá, úgy, ahogyan Te akarod?
  • 7. Hogyan írj jó szövegeket a hirdetéseidhez, közösségi posztjaidhoz – egyáltalán mit kell, és mit szigorúan TILOS kommunikálnod az egyik legismertebb platformon? Mit tartalmazzon az a poszt, ami után a telefonod csengeni fog? Leteszteltem – működik – megmutatom.
  • 8. Árazás törvényei – mesterfokon. Mit kell tenned, hogy elfogadják az áremelésed?
  • 9. Szolgáltatáspalettád felépítése, azaz miért kell más-más ajánlatot tenni a kisnyugdíjasnak és a jómódú üzletembernek?
  • 10. Reklám költség nélkül eredményes reklám? Naná, sok pénzzel a hülye is tud eredményt elérni, de kevéssel csak Te fogsz!
  • 11. Partner marketing – ami mindig, mindenkinél, mindenhol működik – persze, ha jó partnert választottál! De ki a jó partner, miről ismered fel, mi alapján válaszd ki?
  • 12. Egy egyszerű trükk, amivel a Hozzád betérő új vendéget már várakozás közben le tudod nyűgözni, és hiteles, profi, megbízható masszőr szakemberként, mentőangyalként fog Rád tekinteni – de hiszen az is vagy!
  • 13. Az emberek elsősorban nem masszázst akarnak, hanem MEGOLDÁST, vagy ÉLMÉNYT – ezért akár többet is hajlandóak fizetni! Nézzük meg, Te ezt kínálod számukra?
  • 14. Ha nem tudod mérni, akkor nem tudod fejleszteni! A vendégelégedettség-mérés pofonegyszerű módszere, annak hasznai – utánozzuk a multikat, van mit tanulni tőlük!
  • 15. Origó, amit még mindig nagyon kevés szolgáltató használ, pedig létfontosságú!

 

A masszőrmarketing fontos ismérve – A Rendszer. Te ismerni fogod – elképesztő lépéselőnyre tehetsz szert…

…és csatlakozhatsz titkos, zárt, remekül felépített, közel 500 tagot számláló és egyre bővülő online csoportunkhoz, ahonnan már másnap letöltheted a kivitelezéshez szükséges, igényesen elkészített marketinganyagokat (további több tízezer forintot megtakarítva). Neked csak a nyomtatás lesz a dolgod!

Itt napi szintű, a vállalkozásodat érintő információkkal, azonnal használható instant marketingmegoldásokkal, közösségi posztokkal, tippekkel, tanácsokkal látlak el – bőséggel. Fontos az is, itt okulhatsz, tanulhatsz más masszőröktől, mert ez egy egymást támogató, építő jellegű közösség!

Gondold át! Mindezeket tudva nyugodtabban fogsz lefeküdni? Kiegyensúlyozottabban kezded a következő napot?
Elkerülheted a potenciálisan fejed felett lebegő anyagi csődöt?

Ne feledd, nincs mit vesztened!

Ez az online tréning Rólad, és a jövődről fog szólni!
Neked mit jelent, hogy Magyarország legtapasztaltabb masszőrmarketing-szakértője a Te masszázsra járó vendégeid számának növelésével foglalkozik?
Két lehetőséggel készültem számodra, hogy a legmegfelelőbbet tudd választani:

Alapcsomag

  • Ha csak a jegyzetet, írásos anyagot szeretnéd, kinyomtatva postán elküldöm (ehhez a csomaghoz nem biztosítom a tréning videó felvételét).

19.800 Ft

Ezt követően csak a teljes áron tudsz a VIP csomag anyagához hozzájutni, ami további 78.100 Ft-ba kerül számodra.

Mielőtt jelentkezel, nézd meg a fullextrás, komplex masszőrvállalkozói marketing VIP csomagot!

VIP jelentkezésedhez biztosítom számodra az előadások videófelvételeit, melyeket akár többször is meg tudsz nézni/hallgatni!

VIP csomag

  • Tréningvideó felvétele, korlátlan megtekintéssel – ajándék.
  • Személyes jegyzet, munkafüzet, 19.800 Ft értékben.
  • Vendégkörbővítés 0 Ft reklámköltséggel – komplex csomag, 12.000 Ft értékben.
  • Az összes elérhető Masszőr Marketing nyomtatható grafikai anyagai (születésnapi, névnapi, Valentin napi, Anyák napi, Apák napi, karácsonyi masszázsutalvány-sablonok, ezekhez plakátok, kuponok, nyereményjáték-kuponok, születésnapi, névnapi képeslapok), 45.500 Ft értékben.
  • Lokális marketing kidolgozott rendszere, a hozzá készült nyereményjátékod összes anyagával, 6.800 Ft értékben.
  • Nyilvántartási rendszered anyagai, 4.000 Ft értékben.
  • Kampánytervezés anyagai, 71 pontos check lista a lehetséges marketing eszközeidről, 9.800 Ft értékben.
  • VIP zárt csoportba felvétel (közel masszőr részvételével), részvétel a szakmai beszélgetésekben, értéke felbecsülhetetlen.
  • VIP csoportba rendszeresen feltöltött további marketingeszközök, tudástár, információk.

 97.900 Ft értékben, azonban most 34.800 Ft kedvezményes áron kérheted!

 

Már időpontra, utazásra sincs szükséged a részvételhez!

Bármikor csatlakozhatsz az online Masszőrmarketing és Vállalkozói Tréninghez!